Egy újabb teás bejegyzés

Miután rittyentettem magamnak egy jó mikrós ebédet (ami eredetileg nem annak indult), teát akartam inni. Ez persze mindig jól megcukrozom, igen, általában ezért mindegyik túl édes :D Szóval most gondoltam, kipróbálom a kamillás-mézes teát, biztos nagyon finom lesz. Beleöntöttem a cukrot, majd elfordultam. Mikor meg akartam kavarni a löttyöt, furcsa volt, hogy olyan átláthatatlan fehér színe van, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert ilyen teát még úgysem ittam. Egy kis kanálnyi mennyiséget magamhoz vettem, hogy rájöjjek, milyen íze van, de reflexből ki kellett köpnöm. Hihetetlen, de abban a dobozban, amiben eddig otthon cukrot tároltam, direkt nem cukrot hoztam és előre röhögtem magamon, hogy mi lesz, ha ez kimegy a fejemből.

Hát most nem röhögtem, hogy megsóztam a teám :S

És ebből is látszik, hogy a bénaságból sosem elég :S

Életem a Šturákon

Hát, elég régen írtam már, de most van egy vicces történetem, ami inkább szánalmas, és felháborító, amit kétségkívül meg kell osztanom veletek.....

Kedden elvileg este fél 8-ig van órám, de kb 7-kor már a koleszban voltam. Nagyban olvasgatok, a szobatársaim meg a szomszédaim rohangálnak, hogy "jaj, mit vegyek fel....", hát, gondoltam, buliznak, bár csütörtökön van a nagy banzáj. De ez mióta akadályozza meg hetératermészetüket a piálásban?

Elmentem tusolni, és a napi fáradalmaktól való lelki tisztulás (hát, ugye, valamikor a sok gyökér ember idegtépő viselkedését és bosszantgatását is ki kell szelektálnom, ha nem akarok bekattanni :)) közben rájöttem, hogy ezek most akarnak partyzni a szobában, piálni, vizipipázni, meg minden. Hát, úgy rohadtul nem volt ehhez kedvem, ezért felhívtam csop.társam, hogy vajon a szobatársai kiakadnak-e, ha átmegyek latint tanulni oda- mert azért másnap egy rendes előző féléves kikérdezés volt beígérve....

Átmentem, majd mivel a szobatársai 11-kor mennek aludni, eljöttem, én naiv azt hittem, ezek a pernahajderek a szobámban a sok ismeretlen idióta haverjukkal egyetemben befejezték a bulizást és elpályáztak.... Ahha, hogyne.

A folyosó elejéről hallottam, ezek mit össze-vissza ordibálnak. Én nem mertem bemenni, mert mit csináltam volna. Kinn álltam, mint egy szerencsétlen, majd elrejtőztem a lépcsőházban, ahol meg lement az egyik srác. Mikor visszament a szobába, gondolom, elmesélte, hogy látott, erre meg fél órán keresztül (komolyan, néztem az időt) a nevemet ordibálták. Hát, ez nagyon nem jó jel, ezért újabb búvóhelyet kerestem- a konyhát. Ott dekkoltam hajnali 1-ig, mire csend lett és visszamerészkedtem a szobába. Félve nyitottam be, hogy mi fogad majd- leöntve az ágyam, kiforgatva a szekrényem, mindenre gondoltam, amit el lehet képzelni. De a hatalmas kabátkupacon az ágyam tetején, a cigi-pia-vizipipa füstjének émelyítő szagán kívül efféle nem volt. A kabátokat átdobáltam az ő ágyukra, igyekeztem kiszellőztetni a szobát, de majdnem visszajött a nap közben magamhoz vett táplálékom, ami egyáltalán nem volt valami eget rengetően hatalmas mennyiség. Utálom ezt a szagot.

Jah, a legjobb az egészben, hogy másnap 7:20-kor volt órám, ezek meg fél 4-kor értek a szobába- akkor még csak 2 órát aludtam. Reggel úgy kapkodtam, mert annyira fáradt voltam az alig alvástól, hogy egy kicsit elaludtam, de a tanár késett, így semmi gond nem volt.

Szóval, egy isten is bújkálhat a ribi szobatársai és még .... barátaik elől a lépcsőházban, avagy a konyhában az asztal mögé kucorodva. Komolyan elterveztem, hogy ott alszok, ha nem lesz más lehetőség. Hogy miért bújtam el? Mert egy kisebb razziát indítottak utánam ezek a kedves emberek (nem tudok rájuk már jelzőt sem alkalmazni...), azt meg, hogy miért nem találtak meg, mikor ez a helyiség a szobánk mellett 2 ajtóra van, a brutálisan ittas állapotnak tulajdonítom.

Ha valaki nekem a boldog egyetemi koleszos évekről fog magyarázni, hogy nem is volt olyan szörnyű, csak úgy éltem meg, nem tudom mit csinálok vele. Van két alternatíva: vagy csendben végighallgatom, felállok és otthagyom, vagy pedig előjön belőlem az elvetemült és péppé verem XD