Ma reggeli ténykedéseim a konyhában

Már rosszul kezdődik, ha nekem a konyhába kell mennem. :D De nem úszhattam meg, mivel éhes voltam, és valamit ennem kellett. Gondoltam, csinálok sült virslit, csak be kell tenni a virslit a szendvicsmelegítőbe, és nem kell hozzá vizet melegíteni, így a virsli nem lesz tiszta víz, ha esetleges figyelmetlenségem miatt túlfő. Be is állítottam 6 percre. Közben előkészítettem a hozzávalókat: mustár, kenyér, tányér, evőeszközök...stb. A kenyér kivételét a konyhaszekrényből olyan zseniálisan sikerült megoldanom, hogy a polcról leborítottam egy poharat, amiben, nem tudom mióta, leledzett használt olaj. Ez persze szépen beterített mindent, konyharuhától kezdve tálcán át már elmosott tányérokig. Aztán 6 perc leteltével venném ki a virslit a szendvicssütőből, és látom ám, meg se sült. Ez meg hogy lehet? Tanakodtam nagyon Micimackó módjára. És ez eredményt hozott: a dugót ugyanis nem dugtam be a konnektorba (konnekt orr :)). Erről ennyit, topon vagyok megint.

Pá, Cs.

Változás

Mindig apu szokta mondani, hogy időátállítás van, és előre féltem, mi lesz, ha nem leszek otthon, vagy nem hív fel, hogy állítsam vissza az órám. Valahogy éreztem, hogy lesz valami balhé ebből. Ha a szobatársam ma nem mondja, hogy 13:00 helyett 12:00 van, talán a gép órájából rájövök, de ebben nem vagyok biztos. Szóval, ha nem tudtam volna meg eme információt, akkor hajnali 5:40-kor vártam volna a buszt 6:40 helyett. Azért nagyon nem mindegy :S

Másik béna is jelentkezik

Ma mostam. Történt ugyanis, hogy leettem a kedvenc farmeromat paprikás krumplival, persze, egyszerű szappanos dörzsöléssel nem jött ki belőle a folt. Tettem rá jó sok Vanish folteltávolítót. Csakhát azt max. 15 percig lehet rajta hagyni, viszont nekem kb. 4 óra múlva jutott az eszembe...Hát, hogy ebből mi fog megint kikerekedni...! Jobb bele sem gondolni! :) Amúgy nem értem, hogy hogyan tudom magam állandóan leenni az étkezések 95%-ában?  Pedig hivatalosan már felnőtt vagyok. Na, asszem, akkor szakítok magammal véglegesen, ha a fehér “Italia”-s felsőmet fogom leenni.

Meg amúgyis extra béna vagyok, mivel a bal nagyujjamat nem tudom használni, hála hroneci idétlenkedésemnek, de azt a másik blogban olvashatjátok részletesebben.

Ki olyan béna rajtam kívül....

aki kétszer egymás után leönti magát forró teával? Először belekortyoltam, és olyan idétlenül ülök, hogy leöntöttem magam, majd 5 perc utáni második kortynál megint. Marha ügyes vagyok, két teafolttal a piros pólómon.

Szerintem inkább nem próbálkozok többet. (Bár az egyik folt egy kis ! jel lett :)

A bénaság néha fáj.

Hülyeségek, avagy Tanulmányi Osztály

Bizony, ott sincs egy épelméjű ember sem, a nyakam rá. Na jó, inkább az ő nyakukat :P

Bevittem az Apostille-t ide is, természetesen szlovák fordításban. Mivel sokan ilyet nem láttak, azt jelenti ez az A5-ös papírfecni, hogy nemzetközi az érettségi bizim, ezért angolul van pár sor leírva, egy pecsét és aláírás, és ez ér 5500Ft-ot, de ugye a lóvé a lényeg, mi más. Miután Galit kiokosították, hogy nekik angolul nem felel meg, fordíttassa le egy fordítóval. Annyi a szöveg, hogy egy ált. isk. suttyó is lefordítja, de persze megint perkáljunk.

A fordító amúgy rendes volt, egy öreg hölgyemény, aki tud magyarul is, igaz, szögediesen, mint a többiek, de megdicsérte a szlovákom, hogy nem is lehet hallani, hogy magyar vagyok. Mondtam, hogy a szüleim anyanyelve szlovák, az ő szemében ennek köszönhetem a kiejtésem. Ő tudja. Ez a kedves asszonyság 20 €-ba került, mondta, hogy sajnálja, de ez a protokol. oké, megértem.

Na, a TO-n a félig állandó alkoholos befolyáltság alatt lévő "segítőm" egyenesen hülyének nézett, hogy mi a fenével zaklatom megint. El kellett magyaráznom 4-5 alkalommal, hogy ő is és kedvetlen szomszédja is értse, mi ez, de nem értették. Jól fogalmazok, tehát ezzel nem lehet gond. Mindegy, vitatkoztak, hogy unióban vagyunk, nem kellene, hozzátettem, hogy szerintem sem, de ha már egyszer idegeskedtem, meg rohangáltam, mi több, az ő sz...s nyafogásuk miatt fordíttattam le, ne szórakozzanak velem, rakják el, és viszon' látás. Nem akarta eltenni, mert neki nem kell. Na, ha egy évvel ezelőtti énemmel rendelkeznék, az összes felgyülemlett feszültség, idegesség és megaláztatás miatt ott sírtam volna el magam és azonnal felültem volna egy vonatra és elindultam volna valahova, de hogy haza nem, az biztos. De nem vagyok olyan, mint régen, már nem. Ezért erélyesen ránéztem a nőre és addig szuggeráltam és érveltem neki, hogy már pedig én addig innen el nem megyek, amíg el nem teszi ezt a nyavalyás papírt, mire mondta, hogy neki az érettségi bizonyítványra lenni szüksége, tudom-e mi az, és elkezdte magyarázni. Na, itt azon gondolkoztam, hogy inkább azonnal forduljak meg és fussak el, nehogy átrántsam a pulton, vagy keverjek le neki egy pofont, hogy vegye észre magát, ha egyszer felvettek erre a drágalátos egyetemre (a drága merően hangsúlyozva, 50x aláhúzva és kiemelve), akkor valószínűleg rendelkezem eme irattal, de ehelyett kirántottam a táskámból, lecsaptam a pultra és felnyitottam, hogy itt van, két nyelven, eredeti és az enyém. Erre idegesen felnevetett, és viccesen azt mondta, hogy elteszi a fordítást, hogy ha mégis kell, meglegyen. Mormoltam valami viszlát-félét és azon kezdtem el agyalni, hogy mióta vagyok ennyire türelmes és visszafogott. Nem is kiabáltam, a csapkodás sem volt igazi, csak felnőttes. Azt hiszem, elindultam a változás útján. Mondjuk már akkor éreztem valami szikrát ebből, mikor a Főfőnöknek jól a szeme közé néztem a Fiuméban és édesnek nem mondható módon mosolyogtam rá, csak úgy, ahogyan ő szokott az embereire.

Na jó, szerintem megyek, érzem, egyszer ki fog jönni az össze kegyetlenkedésem, csak attól félek, akkor, mikor nem kellene. De a természetfeletti türelmemmel talán elbírok vele :D

Arivederci

Bénázás folytatása

Október 8: A szerdai napom ecseteléséből kimaradt, hogy elmentem Pozsony másik felébe, amit nem is ismerek -és egy héttel ezelőttig nem is tudtam, hogy létezik-, mert ugye el kell intéznem az ösztöndíjam az oktatási minisztériummal, ha nem akarok abszolúte csóró lenni és az utcán éhezni. Fél órás volt az út oda, 1 órát keresgéltem, 3 öregasszonyt megkérdeztem, hogy merre van a Levická ulica, mindegyik azt mondta, hogy itt él egy jó ideje (értsd minimum 40 éve), de még sosem hallotta. Mindegy, lefordultam egyik utcából a másikba, sehol semmi. Nem akartam elkésni a fergeteges őskorról, ezért inkább felültem a villamosra és közben szidtam a helyzetem, mit kell még elviseljek.

Tehát ma is felkerekedtem német után (ja, Winnetou fél órával hamarabb engedett el), de térképpel felszerelkezve, hogy ne kelljen goni nyanyikra korlátozódnom, én hamarabb megtalálom, és kiröhögöm őket, ha mégis létezik ez az utca. Kapásból bemértem a jó irányt, de sehol egy utca, csak egy kis köz a parkolásra, pedig itt kell lennie valahol. Mindegy, megkérdeztem egy nőt, hol van az a fő út, amiről lefordul (szerencsétlenségemre 4 fő út találkozásánál van ez a hülye utca, tehát nem mindegy), aki készségesen az út másik végébe mutatott, de mivel a kezemben volt a térkép, bolond lettem volna követni az útmutatást. Csak meg akartam győződni róla, hogy jó a meglátásom :D

Mikor véget ért az út, és semmiféle utca nem kanyarodott le, úgy döntöttem, megint egy barom vagyok, és miért nem fogadtam el az irányt, amit kaptam, ezért elindultam mégis. Kb. 3 ház után megtorpantam. Egyszer azért, mert esett az eső, és utálom, ha esik és én kint szenvedek, másodjára meg azért, mert egy férfi bámult. Na nem engem, hanem a táskám a hátamon, vagy ahogy keresztapám haverja oly páratlanul egyszerűen megfogalmazta- "Egy ilyen kislány egy ekkora pakkal". Hát igen, felejthetetlen élményt nyújthatok :P

Gyors előhalásztam a térképet, és fejjel lefelé fordítottam, mint egy vérbeli kalandor. Csak a levegővételem volt ijesztő, ezért inkább lenyugodtam kissé, miközben hátraarcot csináltam és halk átkokat kezdtem mormolni magamban.

Hogy lehet az, hogy Grimmauld tér 12 módjára egy hivatal egy kis nyomi közben bújik meg, ahová az utcanév sincs kiírva, és a fák lombjától a szél által fel-felvillantva jelenik meg csak a házszám. Már nem azért, de az én betegesen egyszerű elképzelésemben egy oktatási minisztériumnak hatalmas betűkkel kellene hirdetnie hollétét, de mire az ajtóhoz értem, megértettem, jelen esetben miért nem működik ez a rendszer: külföldieknek. Na, én sem hirdetném magam.

A portáskisasszonynak úgy-ahogy el bírtam suttogni, miért is jöttem, mire közölte velem, hogy megérti, de ma nincs fogadóidő. Ha most azzal a megfontolással éltem volna, amit a gimis tanárok sulykolnak belénk, hogy senkit nem érdekel a helyzeted, mekkora virágágyásban vagy és nem bírsz onnan kikecmeregni, akkor fogom magam és hazajövök. De ugye szeretek ellentmondani másoknak, még ha jól is leplezem, és igencsak önfejű is vagyok, tehát félredobtam a büszkeségem, ami elég rendesen megcsappant, mióta itt "élek", és elregéltem neki a rövidített verzióm, hogy tegnap mit szenvedtem, meg hogy ma mennem kell haza, és így is késtem 1 hetet ezzel, tehát ha nem nagy kérés, beszéljen a főnökével, hogy fogadjon, ha nem, akkor meg itthagyom a cuccot. Felhívta, hogy itt van egy diák Sz.K. néven, és mivel elég gyászos arccal nézett rám, gyorsan odasuttogtam neki, hogy magyarországi vagyok, ami egyből hatott, fogadott. Elmondott egy csomó dolgot, és itt is megköszönném Galinak, hogy jól félreinformált, mert az érettségim hitelesített fénymásolatát is kellett volna vinnem, de mivel nem volt nálam, mondtam, hogy nekem ezt nem mondták, de itt az eredeti és az enyém, lássa már meg. Ezzel kiegyezett és kaptam egy pár papírt, amit majd különböző helyeken kell leadnom és mehettem haza.

A nemzetközin egy török párral ültem, meg egy magyar sráccal, akit Budapestről faggattak angolul, én megint úgy tettem, mint aki süket, vak és nem is ért angolul :D De mikor a srác leszállt Vácott, a magyar kalauz is le akarta húzni pár €-val csóró török barátunkat, mert utóbbi elhagyta a jegyét, hiába mentegetőzött neki angolul, hogy már a szlováknak fizetett, miért kell megint. Annyira megsajnáltam szegényt, meg ugye szokásosan, a magyar egy kukkot sem értett belőle, és kérdőn nézett rám, mire mondtam, hogy épp elnézést kért és azt kérdi, miért kell fizetnie, erre meg visszakérdez, hogy értem-e mit beszél. Nem, haver, csak szórakozok veled....

Megint felkértek tolmácskodni, komolyan mondom, már hivatalosan is pályát változtathatok, ha így haladok. És ugye figyeljük meg nemzetünk gyengeségeit: a szlovák laza 40 €-t húzott ki balkáni emberünk zsebéből, a magyar csak 10-et akart, de mivel 50-esből nem tudott visszaadni, elfogadta a felkínált 4 €-t apróban, bár először vitatkozott, hogy 10 és punktum. Mikor megkérdezte törökünk, hogy credit card, a magyar visszakérdezett, hogy "És hol húzzam le a credit cardodat, koma?", és erre rámnézett külföldi páciensünk, hogy fordítsam, mit mondott, én meg fapofával annyit mondtam, hogy nem fizethet kártyával, a magyarnak meg azt mondtam, hogy ezt inkább nem fordítom le.

Legjobb az egészben, hogy később engem kérdezgettek kis hazánk ételkülönlegességeiről, hol érdemes megszállniuk, és mondjak valamit Pestről- na köszi, nem is ismerem, de 8x hiába mondtam, mindig kérdezgettek. Gondoltam, én is faggatózom, mit keresnek itt, mire mondták, hogy körbeutazzák Európát, nekem is ajánlják. Hát, azt ajánlhatod, de én csóró diák vagyok :D

Kiokosítottak, hogy 600 € elég, ha minden országban 2 hétig szállok meg, de a srác megjegyezte, hogy a barátommal menjek, mert egyedül nem olyan jó (tipikus pasi), a lány meg mondta, hogy egyedül is jó, szóval legalább mi összetartottunk :) Abban megegyeztek, hogy Párizs volt a legjobb, de Róma és Velence is jó volt, és az Eiffel-torony tetején olyan csodás érzés keríti hatalmába az embereket, hogy meg kell ölelniük a másikat. Szeptember 12-én indultak, és már a finisben vannak, bár az északi országokban (Anglia, Norvégia, Dánia, stb) még nem jártak. Hát, én is örülnék neki, ha ennyit utazhatnék, de vagy 5x elmondták, hogy próbáljam ki. :D

Konnektororrú Akadémikussal utaztam Pesttől, mindketten meglepődtünk, mikor megláttuk egymást a vonaton. He, lúzer, átrakták németre XD Mutatta az arab ábécét, még mindig azt mondom, hogy nem fogja megtanulni ezt a nyelvet, még a felnőtt arabok is gyakran tévesztenek (megbízható libanoni forrásból tudom :P), de ő tudja.

Olyan fáradt voltam, mire hazaértem, csak aludni akartam, de persze egyből kérdések özöne, és csak éjfél után mehettem aludni. :D Tipikus.

Na, folytatom tovább, nagyon lemaradtam az írással, de nem hiszem, hogy túl sok mindenkit letargiába döntöttem volna ;)

Pá, mindenki

Abszolúte katasztrofális kimenetelű ügyintézés

Október 7. : Ha még péntek 13 lenne és egy biciklis ütne el, megérteném, mindig ez történik velem ezen a napon ált. isk. 7. óta, de csak szerda van. Vagyis volt. Mindegy, úgy írom, mintha ma lenne, mert úgy könnyebb. :)

Nos, szokásosan idult a nap. Mióta itt vagyok, az időérzékem és az általános pontosságom elhagyott, de helyettük beköszöntött a fáradtság, élőholtság és állandó rohanás (nem a villámlásra gondoltam, bár az ezek hatására szinte kétszeresére nőtt, ami néha nem hátrány).

Tehát röviden: állandóan elalszok. Nem azért, mert olyan sokat aludnék éjszaka, hogy nem akaródzik felkelni, hanem mert olyan későn fekszek le, mert min. egy srác mindig a szobában tesped, vagy óránként felriadok, hogy nem késtem-e el a suliból. Ezáltal reggel kapkodok, nem kajálok, nehogy felébresszem a szobatársaim és azt sem tudom, milyen órám lesz aznap, nem hogy melyik épületbe kell menni.

Ma eldöntöttem, hogy ügyeket intézek. )Röhej, majdnem mindig azt teszem, de már végeznem kell velük minél hamarabb, nem akarok beleőrülni a dolgokba.) 1 órával később ébredtem fel, mint szerettem volna, igen, kapkodtam, mint mindig és rohantam a buszhoz, ami nem a legjobb, főleg, ha a 12.-en laksz és meg kell várnod a liftet. Aha, várnád, ha nem javítanák. [Na jó, hivatalosan bejelenthetem, hogy a Végzetem avagy egyszerűen Az átkozott doboz nevű középső liftet javították és eddig még nem sikerült bennrekednem :D] Mindegy, sportos lyány vagyok, lépcsőzök. Mire leértem, kellően elcsigázva éreztem magam és még rohanjak a buszhoz... amit természetesen lekéstem, hisz nem én lennék. Oké, fagyjunk 15 percet a következőre várva, még így sem késem le az órám, mivel kb 1,5 óra előnyöm van.

Sikeresen felszálltam a buszra, a villamosra való átszállásom is megtörtént, természetesen megint vagy 10-en különböző időben hatalmas táskatámadással megostromolták a bordáim, és rendesen gerincen is vágtak, hiába, ilyen, ha heringpartyra nevezel be és nem mellesleg Szuda Krisztina Eszter hivatalos bénázó a neved. Meglepődünk? Nem igazán.

Gali elmondása alapján (tipikus okoskodás, hülyének nézés és még mi minden...) jegyző által kell hitelesíttetnem az Apostille-t. Aki nem tudja, bár, ha olvastátok, tudjátok, hogy ezért a becses, ám személyem által mélyen megvetett és meg nem értett irat laza 5500Ft-omba és nem kevés türelmembe és időmbe került a mo-i oktatási és külügyi min. reprezentálásában, ami azt jelenti, hogy nemzetközivé tették az érettségim. Nem értem, mi szükség erre, mivel Szlov. és Mo. is EU-s tagállam, de erre tesómmal csak röviden annyit mondunk: retorziók- na jó, ő a nyelvtörvényt preferálja, én ezt. Mindenki döntse el, mire voksol-. Na, a bizimnek olyan tökéletes a pedigréje, hogy némely királyi dinasztia szívesen elbújna, ha látná, de ez a kedves szomszédoknak nem elég, még nyomassunk egy kis fénymásolatot, szignózzuk alá jó rondán és húzzunk ki minél több pénzt az amúgy is lassan elgatyásodó diák zsebéből. Szolidaritás, nah, ezt neked. Byrokrácia, mily szépen hangzó görög szó....

Ha ez kell, ez kell, nem tudok neki mit tenni, csak hagyjanak már békén, ha végeztem. Ennek érdekében felkerestem egy jegyzőt, vagyis egy épületet, amire az volt kiírva, hogy Notár, de ami felújítás alatt volt. Kételkedtem abban, hogy egy malteros jóember venné kézbe az ügyem, de azért felcaplattam a kiírás alapján az emeletre és félve benyitottam, de ott valóban egy jegyzői iroda volt, bár a nő nem volt a tetthelyen, ezért a kedves asszisztense megkérdezte, hogy mennyire sürgős. Hát, úgy őszintén most azonnal, máris, ha lehet, ha nem.... megkaptam, hogy max 1 hét múlva lenne kész, mivel szabit vett ki a jóasszony, de ha ennyire szükségem van a mihamarabbi intézésre, menjek a szomszédba. Ja, nekem olyat mondani, hogy a közelben van.... megkérdeztem, hogy hol, mire mondta, hogy 2 épülettel arrébb. Hát, az 2 épület és egy sarok volt, de megtaláltam. Az is hasonló állapotban volt, kezdtem gondolkozni, hogy mi a fene van már ezekkel a notárokkal, ideiglenes hadiszállásra kényszerültek-e. A lépcsőházban nuku világítás, hisz építkeznek és abszolút eldugva egy sarokba apró betűvel volt felírva, hogy notár. Első kopogásra nem jöttek ki, másodjára majdnem betörtem az ajtót, mire meghallották. Jó hülyének néztek, mikor mondtam, hogy hitelesíttetni akarom az Apostille-t, hogy nekem a bíróságra kell mennem. Ha-ha-ha, belőlem nem csinálnak hülyét, nem tehetek róla, hogy nem értik a saját anyanyelvüket, mikor tisztán, hangosan és érthetően (igen, képes vagyok ilyenre is, bár ritka) mondtam és hiba nélkül, amit kellett. Idegesen felnevettem és mondtam, hogy alaposan félreértettek, majd lobogtatni kezdtem a kezemben, hogy hé, vaksik és hülyék, van ilyenem, csak fénymásoljátok le, pecsétet és szignót rá, majd kérjetek tőlem annyi pénzt, amennyire kinézem belőletek, hogy pofátlanok vagytok :P Na, értették már, mit akarok és egyből kedvesek lettek. Nem tehetek róla, de mindig a hárpiák jutnak eszembe, vagy valami szárazföldi szirének, akik fordított sorrendet vesznek fel: először lesznek bunkók, s ezáltal rondák és rikácsolók, majd nyugodtak és készségesek. Fura, mikre képes a mitológia :D Most is velünk van. Velem legalábbis mindig, de nem csodálkozom, hogy ennyire elborult aggyal rendelkezem, ha mániám:P

Rohantam a suliba lefénymásolni, hogy legyen pár példányom, nem fogok még egyszer perkálni, nem ejtettek ennyire a fejemre :D A fénymásolónál várakozva felfigyeltem, hogy előttem egy magyar lány fénymásolt magyarul Romantikát és szintén ezen a nyelven szolgálta ki a nő, akit én echte szlováknak hittem. Hiába, vannak még csodák. Mikor én adtam oda, szlovákul beszélt velem, mivel én is úgy beszéltem hozzá, de visszaadva a papírom magyar szavakkal folytatta a társalgást. Mondjuk, nem csodálom, hisz láthatta a magyar köztársaságot ráírva, de sikerült akkora szemeket meresztenem, mint egy bagoly és hápognom a meglepetéstől. Aha, lazán két madarat összeeresztek, nálam nem művészet :)

Őskoron megint nem értettem sokat, ráadásul egy srác ült mellém, akit igaz, bájgúnárnak, de emellett rendesnek tartottam, de mire közölték velem, hogy a facebookon politikai irányzatnak a SNS-t jelölte meg és mellesleg mindig engem és Gabit bámulja, mivel magyarul beszélünk egymás között, elég furán érzem magam a közelében. Mondjuk, nem hiszem, hogy tehetne nekem valamit, mivel hamarabb hal meg, minthogy engem akár egy ujjal is megérintene, kegyetlen vagyok, bár, ha nagyon megunom az életem, felbosszantom valami metroszexuális viccel, hátha magára veszi :P Addig ki kell találnom egy ilyet, de én nagyon ráérek :D

Órák után úgy gondoltam, már esélyem sincs elintézni a szlov. okt. min.- ot, elindulunk könyvtárba, de még el kell intézzek egy anno T-mobile-os telefon kisüttetését, hisz olyan rendes vagyok, hogy megígértem valakinek, megteszem, ha már úgyis szlovák a teló és itt olcsóbb. Na igen, és nem ártana végre beszereznem egy német könyvet, sokkal kifizetődőbb, mint fénymásolni. Sorjában leírom, hogy mi is történt a terv helyett:

Komáromi csoporttársam (röviden Gabi) mondta, hogy menjünk az Auparkba, ott egy helyen van minden, és így egyszerűbb lesz. Oké, német könyv megint nem volt, már harmadik hete ígérik, mire rákérdeztem az információnál, hogy mi a fenét hazudoznak össze-vissza, és megvallotta, hogy nem tudnak rendelni, mert nincs készleten, próbálkozzak a városban. A T-Mobile-lal meg lazán azt mondták, hogy menjek ide, meg oda. Na, lassabban, inkább írja le, hova menjek :) Hülyének nézett, de ezt már lassan fel sem veszem. Ezek szerint mehetek a városba, vagy egy másik nagyobb plázába (felvilágosult keresztnevemmel ellentétben irtózom a plázáktól, nem értem, hogy mi értelme van ennek a mániának, legszívesebben be sem tenném a lábam ilyen helyre), persze, hogy a városra voksoltam, hisz a könyvtárhoz is közel van, de Gabi letromfolt, miszerint a plázában hamarabb megcsinálják. Mikor már a buszon ültünk, amit tudatosan választott megérdeklődtem, hogy ugyan hová megyünk, mert abszolút olyan volt, mintha valami gettó felé tartanánk, lepusztult térség, amerre fordulsz. Rémületemre azt válaszolta, hogy még sosem járt ott. Na, benne vagyunk ám rendesen. Erre még 2 gyermek is nekigyűrkőzött "Ki tud hangosabban és hosszabb ideig bömbölni" versenyt játszani a közvetlen közelünkben és egy pelenkás kissrác kapásból engem szúrt ki unaloműzésképpeni bámulási tárgynak. Próbáltam mosolyogni rá, hogy nehogy elkezdjen bömbölni ő is, de kb mintha magamra mosolyogtam volna, kivéve, hogy neki szőke haja, kék szeme és ..... kapaszkodás ..... pink Lacoste-os pólója volt. Ugyanúgy görbítette a száját, mint én. Ijesztő volt :D De legalább addig nem sírt, míg mi a buszon voltunk, ami nagy dolog, mert 30 percet utaztunk. Igen, a semmiért, de ez mindjárt kiderül.

Szóval a T-Mobile-os kisasszonkák megmondták, hogy ők ezzel egyáltalán nem foglalkoznak (ekkor kezdtek el megjelenni lassú tűz fölött nyárson forgatva az auparkos melléinformálók a fantáziám kegyesebb részében, a kegyetlenebb épp a spanyol inkvizítort korholta, hogy miért ilyen gyengéd ezekhez a denevérpotyadéknak is kevés egysejtűekhez), menjek egy szakemberhez, vagy szervízbe. Semmilyen rossz szó nélkül kisétáltam az üzletből és pont egy szervizest láttam meg, aki a kérdése után, hogy mégis milyen telefonom van, azt vákaszolta, hogy 2 nap lenne, mivel ők csak Nokia és Sony E. telefonokkal foglalkoznak. Nah, nagy erőkkel köszönjük a Samsungnak a segítségét, nekem nem ér rá, mert holnap megyek haza. Azért köszi a semmit.

Újra felszálltunk a buszra, 30 perc unalmas utazgatás ismeretlen tájon keresztül, majd irány a megváltás: könyvtár. Mire odaértünk, fura volt, hogy szivárognak ki az emberek, de Gabi optimista volt és bementünk. Közölték velünk, hogy sajnos, elkéstünk, 19:00- kor zárnak. Az én órám siet és így is még 3 perc volt 7-ig, vagyis lazán 6 percünk van, hogy kivegyük a könyveket, amiket már megrendeltünk. Mikor nekiálltam volna vitatkozni a cáfolhatatlan érveimmel, elkezdett kifelé húzni, na jó, majd legközelebb.

Mikor kiértünk a könyvtár épületéből és nekidőltünk a szomszédos ház kerítésének, elfogott minket a röhögés. Helyes esetben a sírásnak kellett volna kijönnie, de mivel mindketten két lábon járó szerencsétlenség vagyunk, ránk kettős erővel- és némi hátszéllel- mér ránk csapást a balsors, hisz 16:00- kor indultunk a könyvtárba, és mikor 3 órával később megérkezünk, az orrunk előtt zárják be szó szerint. És még ezek után menjek röplabdára....

Lerövidítem, mi történt ott: 10 abszolút profi lány, egy szerencsétlenkedő Kriszti és egy korombeli edzőlány, aki megkérdi, mit képzeltem, mi az a liga. Már akkor megbántam, hogy elmentem, mikor megláttam a többieket, azt hittem, lesznek olyanok is, mint én, de ők kedden járnak, ami nekem abszolút nem jó. Mindegy, fordított pszichológiával hatást mért rám a leányzó, majd dolga végeztével mentegetőzött, hogy én gondoltam úgy, hogy abszolút húzzon ki a listáról. Persze, csak mehessek már innen.

Nem csoda, hogy ennyi hatás után hullattam 2 könnycseppet, mivel a gátszakadást nyugalmasabb időszakra és magányra tartogatom.

Azt hiszem, méltán nevezhetnék a Guiness rekordok legbénább napja címére, mert este még vagy 20- an becsörtettek a szobába, ebből kb 4 volt lány és a srácok egyből kérdésekkel bombáztak, nem volt nyugtom tőlük. Gondoljátok el, hogy 2 órán keresztül, teljesen letörten ültök a szobában, próbáltok olvasni a gép előtt ülve, majd mint valami vikingek, ellepik a szobát, az ágyadra ül két srác szorosan mögötted, majd eléd is beül egy és választ nem várva faggatnak, majd a szobatársaid próbálnak leitatni (ennyire nem utáltam a vodkát, de már a v betű is riaszt, ha meghallom és mellesleg valaki lóbál előttem egy üveget), és az ominózus zaklatók könyörögnek, majd igyekeznek kényszeríteni, hogy öltözz át és menj velük bulizni. Aztán egy srác lefeküdt az ágyamra és mondta, hogy akkor ő most alszik egy keveset, mire csípősen megkérdeztem, hogy ugyan én hol fogok aludni, mire mondta, hogy van elég hely, és még ő csodálkozik, mikor azt a választ kapja, hogy ne is álmodj? :)

Kellemetlen napom ecsetelése végetért, igyekszem pótolni a lemaradásom, bocsi, hogy ennyit kellett nélkülöznötök és elvonási tüneteket produkáltatok :P Amúgy miért is hiányzik ennyire az írásom? :D

Dominus vobiscum!

Ui: Most szlovák futballmérkőzést hallgatok, Szlov- Lengyel, és közben a szobatársam és szomszédaim visongatásait és rohangálásait egyik szobából a másikba.... És eközben írjam a német ismertetésem a családomról. Apropó... szerintetek mennyire fogok megfagyni holnap reggel 6:40- kor? Nem akarooooooooooooooooommmmmmm!!!

Csilli dédi (ha már itt tartunk) ismét ügyi vóóót :-)

Rájöttem egy törvényszerűségre! Három évente ősszel beverem az orromat. Három évvel ezelőtt ugyanis a fősulin rohantam egy megbeszélésre, és mivel késésben voltam, valamint eddig számomra ismeretlen helyen, jobbra-balra nézelődtem, és nem vettem észre az előttem levő üvegajtót, persze teljes erővel rohantam neki. Az orrom bánta a leginkább. Azóta sem értem, hogy mi értelme van hosszú folyosót üvegajtóval elválasztani. Rejtély. És ma megint megtörtént! Szorgos hangyaként tisztítottam ki éppen a hűtőt, a legalsó szintnél jártam, amit be is fejeztem, majd mint aki jól végezte dolgát, lendületesen felálltam. Vagyis csak akartam, az orrmányom ugyanis “beakadt” a hűtő felső részébe. Sajgott mint állat, most sem érzem rendesen, a bőrömet is felsértette, vérzett is. Vinnyogtam is rendesen. aúaúaú Erről ennyit. Mindig van valami!

Pénteken meg a bicajom akadt össze egy másikkal a suli előtti “tárolószerűség”-ben. Máig nem értem, ez hogy történhetett. A bicajom hátsó kereke akadt bele a mellette levő pedáljába, de úgy, hogy kb. negyed óráig kínlódtam, de nem sikeredett kiszednem, majd az egyik irodás csajnak sikerült. Többet sem teszem oda a biciklimet!

Most megyek, és igyekszem semmit nem elbaltázni, pá, Cs.

Ui.: A címben kipróbáltam, milyen beilleszteni egy kis képet. (5 perc múlva) Hát, úgy látom, nem sikerült, mert nem jeleníti meg, kár, a Colosseumot raktam be. :(

Balszerencsés nap folytatása

Mezőtúron át kellett szállnom, és kijelentik, hogy 50 percet késik a vonat. Na jó, rövid kalkulálás, és fohászkodás, hogy fél óra késéssel induljon a pozsonyi vonat. A váróterembe nem akartam bemenni, de inkább az, mint a fagyás, ezért kénytelen kelletlen betámolyogtam. Igen, a Lajosok sosem kerülnek el… most egy zaklatóan stírölő, jobb napokat valószínűleg sosem látott csöves egyenruhában lévő öreget fogtam ki. Nem akartam sokat érzékelni belőle, mert nem hiányzott egy felesleges veszekedés egy idegennel, inkább olvastam tovább a latin idézeteket, hátha a fejembe megy valami, ami hasznos lehet. Na igen, sok szerencsétlenkedés van benne, legalább lesz miről írjak ide, ha már meguntátok szánalmas életem. Én már unom :S :S :S

Plusz 10 perc várakozás, ezek szerint cirka 1 órát vagyok kénytelen várni egy nyamvadt vonatra… Utálok várni, ráadásul, ha sietek, extra mértékű agresszió társul az aggódásomba, ami veszélyes elegy, ha egy kötözködős valakit sodor utamba a balsors. Ugye nem kell említenem, hogy nem számomra tartogat veszélyeket ez a kombináció? :P De ma nem bírtam kikötözködni magam, hátha holnap megszánnak az égiek, szükségem van rá.

Ok, a vonaton tömegnyomor, levágódtam egy srác és egy öregember mellé, előtte udvariasan megkérdeztem, hogy szabad-e a hely, hiába, bunkóék sem ajtóstul rontanak a házba, jelen esetben az üres ülőhelyre… Rövid nézelődés után úgy döntöttem, hogy nem fogok bepucsítani, hogy felnyomorítsam a táskám a poggyásztartóra, ezért elővettem a színészi tehetségem és gondterhelt arccal meredtem felfelé, majd a táskámra, hátha megszánnak. Láss csodát, a srác megkérdezte, hogy segíthet-e…. Nem, öcsém, azért bénázok 2 perce, mert vaksi vagy, hogy kb fel sem érem azt a szerencsétlen polcot, de csodálom éleslátásod, hogy ily rövid idő alatt felmérted a helyzetet és elővettem a lovagias éned- Azt igazán megköszönném J Na, vége a komédiának, bámultam kifelé az ablakon, és észrevettem, hogy rytierünk naplót ír, vagy valami hasonlót. Írásrajongásom révén leplezve megpróbáltam fejjel lefelé elolvasni, mit írt, hát, naplónak tűnt, de nem tudom, miről írt, akkor lendült bele, mikor feltette a napszemüvegét és furcsa fejtartással leplezni próbálta, hogy engem néz. Nekem mindegy, jobb dolgom nincs, én is emberekről szoktam írni a blogban, egye penész, megengedem, hogy leírjon engem is, de remélem, ha könyvet ír, nekem ajánlja :P Idióta fejem lehetett, mert egyszerűen megbabonázott a telihold látványa, amint egy keskeny folyó vizének felszínéről tükröződött vissza és beleveszett a kis erdő fáinak lombkoronájába. Ez a látvány egyszerre volt regényes, hátborzongató és misztikus, ami nekem nagy kedvencem. Egyszer szeretnék egy ilyen erdőben sétálgatni, olyan varázslatos lehet.

De visszatérve a témához: emberünk remek alanyra lelhetett bennem, eljátszottam, hogy nem veszem észre, hogy 2 órán keresztül bámul, és egyszer el is aludtam. Mondjuk úgy 3 percre maximum, de ezt betudhatjuk a reggeli kelésnek. Amúgy ennél többet elővigyázatosságból nem aludtam el, sőt, utána abszolút éber voltam.

Gondoltam, addig kihasználom az időt, és tanulok egy kis latin nyelvtant. [Ezúton is köszönöm Peckynek, hogy kölcsönözte nekem a könyvet, és Csilli maminak (Hatalmas gonosz vigyor :P), hogy a kezembe nyomta.] Mikor a Keletihez értünk, a srác udvariasan levette a táskám, ami magával rántotta a pulcsiját, amit a rendkívül fejlett reflexeimnek köszönhetően azelőtt elkaptam, mielőtt az asztalra ért volna. Szegény fiatalember, annyira meglepődött ezen, hogy a köszi mellé még mondott egy „huh”-t is és meghökkenve nevetett. Hiába, ilyen vagyok. Mondjuk, kicsit magamat is megleptem, mert nem is láttam, hogy leesik, csak ösztönösen odanyúltam. Ugye, vámpír, boszorkány és ki tudja, mi lakik még bennem…

Elsuhantam a táblákhoz, hogy megnézzem, honnan indul a vonat. Én balgatag, azt hittem, hogy bevárja a nemzetközi… Nah, persze, akkor nem én írnék. Várhattam kemény 3,5 órát, mert fél órával késtem le az ominózus késés miatt. Csodálatos, mondhatom. Mindegy, jó csöves mindenhol megél úgymond, bámultam az embereket, fél óra alatt írtam egy smst, bővítgettem, agyaltam, hogy elküldjem-e, hogy ne unatkozzak, majd minden fél órában visszatértem erre, de a végén nem küldtem el. Nem rántok magammal senkit, ezt az 1 órát még kibírom valahogy. Majdnem megfagytam, de elővettem a jegyzettömböm, és kísérleteztem, hogy mennyire tudok még rajzolni. Lerajzoltam az őskoros tanárt (:P), egy-két speckó vámpír smile-t, 2 sárkányt, vérfarkast, Anubisz harcosát, egy oszladozó múmiát, denevért és Excaliburt… Én vagyok a megfontolt történész :D Na, ezt egyszer halljam meg.

Egyedül ültem a kupéban a vonaton (erről mindig Harry Potter jut eszembe J), és görög regéket olvastam. Végül is, egy embernek egy nap egy könyv is bőven elég, nekem meg kapásból 3-at volt szerencsém tanulmányozni. Legalább művelődök.

Laza 4 órás késéssel megérkeztem Pozsonyba, így lekéstem a Reálie antického Ríma előadásról, mindegy, csak jussak el a koleszig. Egy előnye van a nagy táskának: felfértem a buszra és nem könyököltek gerincen :D Csak bordán, de ez fél siker.

Nagyon hosszú lúzer sztorim itt véget is ér, elég volt ennyi belőle, holnap élvezhetem az előadásokat, leadhatom az ötleteim a szemináriumi munkámra, aminek a forrásait nem kutattam fel, de ki nem ….. le? Engem aztán rohadtul nem érdekel a mai nap után. Szerintem Hammurapi is mehet ahová gondolom, ma este én már nem nézem át az öreg agyszüleményeit. Holnap meg az órán, ha felszólít a tanár, blöffölök. Vicces lesz, de mindenki tudja, hogy óra előtt bestresszelek és átnézem, hogy legalább a tudat meglegyen.

És most egy klasszikus mondattal elbocsátalak benneteket, bocsássatok meg a fárasztásért :D

Acta est fabula.

Calamitas nulla sola

Ahogy a cím is mutatja, a baj bizony nem jár egyedül. Pláne nem nálam.

Tudtam, hogy fel kellene kelnem, de ugyan kinek van kedve kimászni az ágyból hajnali fél négykor? Amúgy is adtam magamnak 30 perc pluszt, hogy felébredjek úgy-ahogy, és utána fel bírjak kelni. 45-kor eldöntöttem, hogy felkelek, hát, mikor lerúgtam a takaróm, hipersebességgel húztam vissza, azt hittem, megfagyok, kegyetlenül hideg volt. De én is kegyetlen vagyok, gondoltam, kibírom. Hát, valahogy sikerült és megpróbáltam nagyon csendben motoszkálni, hogy anyuék ne ébredjenek fel, mert nem fair, hogy 3 órával hamarabb keljenek fel miattam.

Anyu gonoszan rá akart venni, hogy kérjem meg édesapámat, hogy hozza ki a táskámat, de nincs szívem felzargatni hajnalban, nagy kislány vagyok én, elbírom.

Na, egész időben készen voltam, direkt rászámoltam 30 percet, hogy kiérjek, ugye, mint hamarabb említettem diétás tempóban (vagy pakkal vánszorogva) kb 25 perc, ehhez hozzáadjuk a villámlásom, és leszűkíthetjük, mondjuk 22 percre, de jobb biztosra menni. Szokásos formalitás, elköszönés mindenkitől, ha fel bírom őket ébreszteni… Szegény apu, még félhomályban is láttam a szemében a fájdalmat, mikor megkérdezte, hogy ki kell-e vinni a cuccom. Megnyugtattam, hogy nem kell, vagány vagyok, és erős, nem lesz gond.

Utolsó kérdése az volt, hogy ugye van kéznél kulcsom. Mondtam ja, és mikor kiértem a szobából, elkezdtem agyalni, hogy melyik táskám mélyén lehet. Azt az eszeveszett kutatást látni kellett volna, amit levágtam. Mire rájöttem, hogy nagyon fogy az időm, és ha megpróbálom kibelezni a táskám, garantáltan elkésem, ezért lenyugodtam, és egyből beugrott, hogy rossz táskában kerestem és a másik táskám első zsebében volt. Na igen, profizmus.

Felzargattam mamámat,hogy megyek, volt olyan kedves, és nem hagyta, hogy szerencsétlenkedjek a kapu bezárásával és megtette helyettem. Szuper, most rohanhatok, jó, ha maradt 20 percem. Mikor a fele utat megtettem olyan eszméletlen tempóban, hogy ilyet még táska nélkül is csak futva teszek meg, azon gondolkodtam, hogy mekkora egy Lajos vagyok, hogy így elkések, ráadásul, ha hazamegyek, hallgathatom, hogy időben kellett volna elindulni, és garantáltan nem akartam volna visszajönni ebbe a rohadt városba és országba, ahonnan most pötyögöm ezt a nagyon hosszú és unalmas postot. De ez van, nem tudok neki mit tenni.- A második gondolatom az volt, hogy valószínűleg nem vagyok ember, de mikor éreztem, hogy lassan fogy a levegőm és hisztérikus, szaggatott lélegzést viszek véghez, rájöttem, hogy ez így nagyon nem lesz jó, ezért uralkodtam magamon. Meg vagyok lepve, hogy még megy.

Az út hátralévő részén bevetettem minden külső segítséget. Mivel nem vagyok olyan bolond, hogy leintsek egy kocsit, hogy vigyen már el (bár nagy volt a kísértés…hiába, nagyon el akartam érni azt a nyavalyás vonatot), ezért nagyobb hatalmak felé fohászkodtam- itt most a holdat, Istent és jó pár szellemet kell érteni, és komolyan írom, hiszen ismerhettek. Nos, levágtam egy rövid sprintet is, mikor a liget elején meghallottam a vonatot- megjegyzem, hogy nem értem volna el még így sem, de a fohászkodás nagyon bejött. Nagyon hülyének nézhettek a vonaton, mikor lihegve, vörös fejjel és a kimerüléstől remegő lábakkal megcéloztam egy szabad ülést, lerogytam rá és elkezdtem hálálkodni mindennek, ami vagy aki segített. Nagyon fanatikusnak hangzik, de azért nem semmi, hogy 15 perc alatt kiértem 3 táskával úgy, hogy ezt még üres kézzel sem vinném véghez, bármily villám vagyok is. Ugye nem kell említenem, hogy a szerencsém valahogy ekkortájt vehetett búcsút tőlem…

Érdekességek a héten

Hol is kezdjem. Sok érdekesség történt velem.

Mondjuk, kezdhetnénk azzal, hogy már kétszer beragadtam a liftbe, ma meg le kellett sétálnom 12 emeletet, mert nem akart levinni az az átok. Na, most van egy verzió, hogy én vagyok elátkozva, vagy a középső lift... A mindkettő nem ér :P

A könyvtáros beszerző körutam után egy szabályos filmforgatásba csöppentem a nyílt utcán. Statiszták, színészek, kamerák és ideges kameramanok hada, minden, ami kell. Nem tudtam, merre menjek, előttem egy pár sétált, ők is annyira össze voltak zavarodva, mint jómagam. Megkaptuk a jelet, hogy mehetünk nyugodtan, kb 30 méterre innen egy diák statisztákból álló csoport kapott eligazítást, hogy mikor induljon. Remélem, hogy nem vettek fel, és nem látom majd vissza a könyvek súlya alatt görnyedező félhulla énem.... :)

Ezelőtt pár nappal egy párt láttam, akik ugyancsak lehettek híres, különc színészek, mint amennyire vámpírok. Pont mellettük mentem el, ezért meg tudtam őket figyelni. Mintha a Vámpírok báljából léptek volna ki: Sötét, néhol cafatokban lógó öltözék, hófehér haj és krétafehér bőr, és annyira felkavaró volt őket látni, mégis kellemes. Olyan ellentétes volt az egész.

Végre egy kis jó hírrel is szolgálhatok, hogy igenis, az élet néha igazságos velünk, szerencsétlenkékkel szemben, és lesújt arra, aki tényleg megérdemli. Dusan mennyire örvenkedett, hogy felvették angolra, nos, ezen a héten meg szépen áttették németre, mert nem tud angolul. Édes a bosszú :P

És a legjobb, mint mindig, a végére maradt. Ma hajnalban, azt hiszem olyan 6 körül felriadtam és hirtelen az asztal felé kaptam, mert attól féltem, hogy a telefonomon beállított ébresztő felébreszti a szobatársam. Ezzel csak két gond volt. Az egyik az, hogy kb 2 órával későbbre állítottam az ébresztőt, mert csak fél 10- kor akartam felkelni véglegesen, és egy bő 1 órás további fetrengés jár nekem a tegnapi német után. A másik az, hogy nem az asztalon, hanem az ágy mellett volt a telefonom, mint mindig, szóval nem tudom, mi volt az agyammal, de hogy nem volt tudatos, az is biztos. És hogy hozzam a formám.... mivel a kezem semmit nem érintett, és hirtelen ültem fel, abban a minutumban akkora erővel fejeltem bele az asztal szélébe, hogy még fél óra múlva is éreztem, hogy szédelgek. Kimentem, hogy bevizezzek egy zsepit, hogy reggel ne úgy nézzek ki, mint akinek benyomtak és két órán keresztül ápolgattam az arcom, míg fetrengtem és halkan rötyögtem, hogy mekkora egy Lajos vagyok. Reggel inkább nem akartam belenézni a tükörbe, mert először is, nem tudtam pontosan, hogy hol kell keressem az árulkodó jelet, másodjára meg nem akartam kiröhögni magam, hogy egy lila mokkával megyek a suliba.

De mégis megtettem, és rájöttem, hogy én kb 5 centivel arrébb borogattam az arccsontom, és egy szép kis piros félhold alakú sebhelyem lett. Kinek villám, kinek London metrótérképe, kinek félhold. Hiába, Allah csak Allah marad :) De alapvetően szerencsésnek mondhatom magam, mert ha kb 1-2 centivel feljebb stukkolom meg az asztalt, a szemem, ha pedig 1-2 centivel balra, akkor az orrom szenved sérülést.

Na és Drakula szolgáját ne is említsem. Szerencsétlen kísérti a sorsát rendesen. Ma kaptunk egy kötelező kiruccanást a könyvtárba, és csak 14:00-től volt már hely... király. Az előző csoport 2 órát volt, mi 1-et :D A tanár meg hazament, így egy könyvtári alkalmazott tartott nekünk egy tárlatvezetést, ami kifejezetten tetszett. Igaz, történelmi szempontból a keletkezési időpontot tudta kívülről, a többire meg azt mondta, hogy mivel mi vagyunk a történészek, nekünk kell tudnunk. Ja, nyanya, nem én dolgozok ott, de ha felajánlod a helyed, egye fene, elfogadom :P

Tehát előtte unalmamban bementem a szomszédos antikváriumba kicsit körülnézni, majd mikor végeztem, megnéztem a kirakatot, hogy ne kelljen magam elé merednem, mint egy idióta. Na igen, nagyban elmerülök a kínálatban, mikor odaugrik mellém a suttyó és rám ordít szlovákul, hogy "Na mizu?" Az volt a szerencséje, hogy kifejlesztettem az önuralmam, mert ha kicsit is megijedek, egy mozdulattal a falhoz kenem és megfojtom. Kétlem, hogy meg tudtak volna akadályozni. Megkérdezte azonnal, hogy rendben vagyok-e, mikor látta, hogy megmerevedek és nem pislogok. Átsétáltam a másik kirakathoz, követett. Odafordultam hozzá, és rám kevésbé jellemző módon, szinte síri hangon közöltem vele, hogy jobban tenné, ha ezt legközelebb nem próbálná meg, mert rettentően erősek a reflexeim és nem szeretném, ha megsérülne. Egy ellentmondást nem tűrő kifejezzésel néztem rá, mire nem kis örömömre láttam a félelmet a szemében és suttogva motyogta, hogy rendben, nem teszi többet. Azt hiszem, ha megfogadja és emellett messzire elkerül, meghagyom az életét. Könyörületes vagyok, tudom. :)

Megtudtam, hogy 15-én lesz egy egyetemi buli, amire az elsősöknek van rendezve. Na, kizárt, hogy kötelező legyen a részvétel, egyből megmondtam a szobatársaimnak, hogy jó szórakozást, én nem megyek. Erre meg mondták, hogy dehogynem, eljön a rektor is, mond pár szót, meg ez olyan kiöltözős (koktélruha.....ugyan már, sosem volt ilyenem :)) bál lesz. Na akkor meg pláne, hogy nem megyek. Mondták, hogy bánni fogom, de most nem nagyon tud érdekelni. Egy az, hogy nincs kivel menjek, a másik az, hogy milyen buli lesz, ha koktélruha, meg együttesek, meg a rektor is benne van? Na ne.

Röviden ennyi, asszem.

Marchaba :D